• Címkék

  • 2020. december 27. Az Úr Jézus…

    Az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: Júdás levele 1-25-ig.

    Júd 1, 4: Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.

    Jézus: „Ma sok eretnek van. Rájuk vonatkozik Szent Pál írása:”

    „Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más; legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen!” (Gal 1, 6-9)

    Jézus: „Akik ilyet tesznek, mind a pokol tüzére kerülnek. Nyisd ki a Szentírást!”

    Zsid 2, 2-4: Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal, és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományaival igaznak bizonyított.

    Júd 7: Ugyanígy Szodoma és Gomorra, valamint a szomszédos városok, amelyek hozzájuk hasonlóan kicsapongó életet éltek, és természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intő példák a számunkra: az örök tűz lett a büntetésük.

    Jézus: „Mindenki, aki bűnben él, megkapja méltó büntetését. Manapság az alávalóságokat magasztalják az emberek, a szent tanítást pedig elvetik. Ma bűnösebb a világ, mint Szodoma és Gomorra korában. Ezért sajnos sok lélek megy a pokolba. Ti mutassatok jó példát, és az életetek feláldozása árán is maradjatok hűségesek tanításomhoz. Ha mindhalálig kitartotok, nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Nyisd ki a Szentírást!”

    Mt 25, 46: Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.

    Júd 12: Ezek szennyfoltok szeretetlakomáitokon,…amelyekre az örök sötétség homálya vár.

    Jézus: „Sajnos sokan végeznek szentségtörő áldozást, akik súlyos bűnben élnek. Ezek mind az ítéletükre cselekednek.”

    Júd 14-15: „Nézzétek, közeleg az Úr szentjeinek tízezreivel, hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bűnösök a szájukon csak kiejtettek.”

    Jézus: „Már közel van dicsőséges visszajövetelem, amikor ítéletet tartok a világ fölött. Igyekezzetek megtérni, bűnbánatot tartani, amíg még a kegyelem ideje tart, mert utána beköszönt az igazságosság órája. Nyisd ki a Szentírást!”

    2Tessz 1, 6-9: „Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától.”  2, 3-4: „be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.”

    Jézus: „Most fog fellépni az antikrisztus. Óvakodjatok tőle! Hízelgő modorával és hamis csodáival sokakat meg akar téveszteni, hogy utána a kárhozatra taszítsa őket. Ha megtartjátok tanításomat, és kitartotok Mellettem mindhalálig, üdvözültök. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig, és minden kegyelmet megadok nektek.”

    Szentírási megerősítés: Mk 2, 27: „Jézus mondta”

    2020. december 27. Szent Család vasárnapján az Úr Jézus…

    „Drága gyermekeim! Már kézzel foghatóak a jelek, a próféciák beteljesülnek. A sátán türelmetlenül várja győzelmét és emberének fellépését. Amikor azt hiszi, hogy győzött, akkor fogom letaszítani a pokol mélyére, és ezer évre megkötöztetem Szent Mihállyal. Akkor teljesül be Legszentebb Édesanyám Szeplőtelen Szívének diadala, ami az Én győzelmem az Oltáriszentségben. Akkor fognak Engem méltóképpen imádni, és a legnagyobb tiszteletet akkor adják meg Nekem. Az új világban mindenkit szentté formálok. Mindenki olyan lesz, amilyennek öröktől fogva elgondoltam. Mindenkin be fogom teljesíteni rá vonatkozó, örök, szent tervemet.

    Drága gyermekeim! Várjátok ezt a világot, az ezer éves béke uralmát, amikor megújítom az eget és a földet – és ez előtt visszajövök teljes dicsőségemben, az ég felhőin.

    Gyermekeim! Értsétek meg: ez a világ annyira bűnös, hogy meg kell semmisülnie. Ha bármi megmaradna belőle, akármilyen jónak látszik is, az újra csak bűnt szülne, és újra elhatalmasodna a rossz. Ahogy Szodoma és Gomorra elpusztult a kénköves eső miatt, és ahogy Babilon is megsemmisült, úgy erre a világra is a pusztulás vár, mégpedig tűz által.

    Gyermekeim! Már minden beteljesült, amit az Evangéliumban előre megmondtam. Az egész földkerekségen hirdetik az Evangéliumot, és az emberiség eljutott a fegyverkezésnek arra a fokára, hogy bármikor meg tudja semmisíteni a világot. Erre szoktam mondani: „az óra itt van”, vagyis minden feltétel adott, hogy beteljesüljenek a próféciák. A bűn ellepte a világot, a gonoszság hatalma munkálkodik, démonok milliárdjai lepték el a világot az emberek gonoszsága által, mert mindenki, aki a bűnt szereti és elköveti, lehívja magára a gonosz démonokat. Már csak egyért imádkozzatok: hogy mielőbb visszajöjjek a földre, és megítéljem a világot, újjáteremtsem azt, és elhozzam a béke uralmát. Amint ígértem a Máté 24-ben, az időt le fogom rövidíteni, sőt, már részben meg is tettem, hogy még kevesebb ideje legyen a gonosznak arra, hogy az embereket megtévessze, sőt, ha lehetséges volna, még a választottakat is.

    Drága gyermekeim! Minden jó és rossz cselekedet megkapja jutalmát, vagy büntetését aszerint, amit érdemel. Ti, drága kicsinyeim, tegyétek továbbra is a jót, folytassátok az imát a bűnösökért, és ne múljon el nap anélkül, hogy ne kérnétek, hogy jöjjek vissza minél előbb dicsőségemben megítélni élőket és holtakat, és jöjjön el az Én királyságom. Mindennap ezt imádkozzátok a Miatyánkban, de sajnos némelyek csak úgy mondják, mint egy megszokott szöveget anélkül, hogy tettekre váltanák, vagy a szívükben vágyakoznának a beteljesedésre. Az Egyház kétezer éve imádkozza: jöjjön el az Isten Országa, legyen meg az Ő akarata, amint a Mennyben, úgy a földön is. Ehelyett az egyén magát állítja a központba, Istent kirekeszti az életéből, és azt hiszi, hogy csak az a fontos, hogy az ő akarata teljesüljön. Ezért van ennyi bűn a világon, és ennyi boldogtalan ember. Ha a Mennyországot örök boldogságnak hívjátok – és jól teszitek, mert az –, akkor a föld is csak úgy válhatna boldog létezéssé, ha Isten akarata teljesülne rajta. Ezt pedig nem volna nehéz elérni, ha az emberek elfogadnák az Atya akaratát, megtagadnák magukat, és keresztjüket hordozva segítenék a rászorulókat és egymást.

    Drága kicsinyeim! Most, így a karácsony utáni közeli napokban fájó szívvel veszem tudomásul, hogy nem kellek, a születésnapomat átírták: már régen nem az Én ünnepem, hanem az anyagi jólét forrása, az üzletek fellendülése és a szórakozásé. Megengedtem ezt a járványt, ami elősegíthetné, hogy az emberek magukba tekintsenek, egyéni imában keressenek és megtaláljanak Engem, de sajnos nem teszik.

    Drága gyermekeim! Az óra eljött. Már minden készen áll arra, hogy a föld tűz által megsemmisüljön, hogy újjáalkossam, és elérkezzen a mennyei Paradicsom, az ezer éves béke uralma. Ezt várjátok, ezután sóvárogjatok, ezért imádkozzatok, hogy mielőbb visszatérjek az ég felhőin, és beteljesítsem szavaimat. Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Szavaim igazak és ámenek. Aki Bennem hisz, ha meghal is, élni fog. Teljesítsétek törvényeimet, a szeretet főparancsát, és akkor nem éltetek hiába, mert eléritek az örök boldogságot és a békét. Fogadjátok áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

    Szentírási megerősítés: Zsid 11, 2: „Isten szava”

    Imádság az Úr Jézus Dicsőséges Visszajöveteléért: Az Úr Jézus folytatta: „Drága gyermekeim! Most a világ mélyponton van. Ebből csak az Én dicsőséges visszajövetelem által szabadul meg. Kérjetek Engem mindennap ezzel az imával:

    „Drága Jézusom! Leborulok Előtted és hálát adok Neked azért, hogy megváltottál. Szeretlek Téged önmagadért és köszönöm, hogy velünk maradtál. Köszönöm, hogy nem hagytál el bennünket a végső harcban, amikor a sátán minden eszközt bevet, hogy a lelkeket kárhozatba taszítsa. Jézusom, jöjj! Jöjj minél előbb vissza az ég felhőin úgy, ahogy megígérted. Jöjj vissza dicsőséges fényedben, hatalmadban, jóságodban és szeretetedben! Jöjj, és ítéld meg a földet! Szabadíts meg a gonosztól! Áradjon ki a Te jóságod, igazságod, szereteted, fényességed! Áraszd ki ránk megváltásunk dicsőségét: hatalmas szeretetedet! Jöjj vissza, Jézus, tégy rendet ebben a zűrzavaros világban! Tégy minket olyan ártatlanokká és tisztákká, mint a gyermekek! Tisztíts meg minket bűneinktől, hogy gyermeki lélekkel emeljük Hozzád kezünket és lelkünket, hogy Téged méltóképpen imádjunk és szeressünk úgy, hogy megtesszük akaratodat! Jöjj vissza, Jézus, az ég felhőin, és szád leheletével semmisítsd meg a gonoszt! Ne engedd, hogy tovább uralkodjon rajtunk! Mentsd meg a Te ártatlan kicsinyeidet, akik Benned remélve Hozzád kiáltunk! Tebenned hiszünk és Tőled várjuk életünk jobbra fordulását és megváltásunkat. Jöjj, Jézus, jöjj! Szent angyalaiddal és az üdvözült seregekkel kiáltjuk: Marana Tha! Jöjj el, Uram, Jézus! Tisztítsd meg a földet, kötözd meg a sátánt úgy, ahogy a Szentírásban megígérted: ezer évre! Újítsd meg a földet, s hozd el nekünk az ezer éves béke uralmát! Jöjj, Uram, Jézus, jöjj, jöjj! Szentlélek, áradj ki ránk! Te imádkozz bennünk és általunk, Te kérleld bennünk a szentséges Urat, hogy méltóztasson leszállni az Atya öléből, és mielőbb megtisztítsa és megújítsa ezt a siralomvölgyet! Az Ő dicsősége és fényessége ragyogja be a világot, és az emberek szüntelenül magasztalják, dicsőítsék és megvallják az Úr nevét. Jöjj, Jézus, jöjj! Aki vértől ázott ruhát viselsz, Aki meghaltál, és most örökké élsz. Jöjj, feltámadott Urunk! Kérve kérünk! A lelkünkkel kérünk, mert ajkunk elégtelen arra, hogy kérleljen. Égig érő vággyal kérünk, jöjj vissza Urunk! Jöjj a te népedhez, aki hív Téged, mint egyedüli reményét, végső menedékét! Uram, csak Te tudod megadni egyedül, amit megígértél. Semmisítsd meg a gonoszt szád leheletével! Jelenj meg ragyogva, feltámadott, dicsőséges Testeddel! Szégyenítsd meg az antikrisztust, aki bitorolni akarja a Te Nevedet! Semmisítsd meg a gonoszt, állítsd helyre a békét, a szeretetet úgy, ahogy azt öröktől fogva megteremtetted! Boldogságos Szűz Anyánk, leghatalmasabb közbenjárónk az Úr Jézus Krisztusnál! Kérleld meg Őt, ahogy a kánai menyegzőn tetted, hogy jöjjön el az Ő Országa, legyen meg az Ő akarata, amely elhozza a Te Szeplőtelen Szíved diadalát, ami beragyogja a Mennyet és a Földet. Ámen.”

    Szentírási megerősítés: Máté 27, 50: „Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

     

    2020. december 28. Az Úr Jézus…

    „Nyisd ki a Szentírást!” Mt 25, 12-13: „Jézus válaszolt: Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

    „Drága gyermekeim! Legyetek készen, mert abban az órában jövök el értetek, amikor nem gondoljátok. Szüntelen készenlétet kértem tőletek azért, mert ha várjátok a Velem való nagy találkozást, akkor a kegyelem állapotában vagytok. Ha pedig ilyen lelkülettel éltek, akkor magatokba tudjátok szívni kegyelmeimet, mint száraz szivacs a vizet. A szívetek tárva-nyitva van Előttem. Én vagyok kicsi szívetek Lakója, Aki az Oltáriszentségben belétek költözöm. Ó, mily nagyon vágyom rá, hogy minden ember szíve az Én otthonom legyen!

    Drága gyermekeim! Ebben a zűrzavaros időben, amikor mindent a feje tetejére állított a gonosz, csak Én vagyok egyedüli örömötök, vigaszotok, reményetek és életetek célja. Csak Bennem talál nyugalmat lelketek. Csak az Én szárnyaim alatt tudtok megpihenni. Csak az Én irgalmas Szívemben tudtok elrejtőzni a gonosz támadásai elől. Helyet készítettem nektek Szívemben. Szívem a ti egyedüli, menedéketek, lakásotok, felüdülésetek, megpihenésetek, nyugalmatok, táplálékotok, mert szeretetemmel mindig kielégítelek, és örökké boldoggá teszlek benneteket.

    Simuljatok bele egészen akaratomba! Mindig a Miatyánknak ezt a részét ismételgessétek: „Atyám, Aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.” Ha az Én Akaratom és Országom beteljesülésére vágyódtok, akkor mindig elégedettek lesztek sorsotokkal. Ha úgy fogadjátok el a körülményeket, ahogy vannak, soha nem fogtok csalódni. Ha mindig mély alázattal belesimultok akaratomba, és csak arra vágyódtok, hogy örök, rátok vonatkozó tervem teljesedjék rajtatok, akkor rájöttök, hogy mindaz a jó és rossz, ami titeket ér, benne van rátok vonatkozó örök tervemben. Azért, mert a keresztek hoznak közelebb Hozzám és egyesítenek Velem, a Keresztre-feszítettel. Az örömök pedig erőforrások a szenvedések elviselésére. Így lássátok a körülményeket, amelyek forgandók: hol jók, hol rosszak.

    Azt kérem, hogy Én legyek mindig életetek központja, reménye, fénye, boldogsága! Mindent úgy tekintsetek kívülem, mintha már nem is lennének. Legyenek azok személyek, vagy tárgyak. Azért, mert ez a világ elmúlik, és amikor kiléptek testetekből, itt fogtok hagyni mindent. De Engem, aki örök vagyok és szívetek Jegyese, magatokkal visztek, hisz mindig veletek vagyok, soha nem hagylak el. Veletek maradok ebben a siralomvölgyben és az örök boldogságban.

    Én hívtalak létre benneteket, Én akartam, hogy éljetek. Öröktől fogva kiválasztottalak titeket, hogy csak az Enyéim legyetek, csak az Én szeretetem tejét szívjátok magatokba, és vessetek el mindent, ami elválasztana Tőlem. Tagadjátok meg magatokat, ne álljatok szóba a kísértővel és soha ne kövessetek el bűnt! Amikor a gonosz kísért benneteket, és elétek hozza a bűnt, mint valami szép dolgot, gondoljatok mindig az Én megkorbácsolt, vérző Testemre, keresztre feszített Tagjaimra, amelyeket átszegeztek a ti üdvösségetekért. Szoruljon el a szívetek, és lássátok, hogy ártatlanul mennyit szenvedtem értetek azért, hogy megmentselek titeket az örök haláltól. Én mindig megadom nektek a kegyelmet, és eszetekbe juttatom ezeket a gondolatokat, és eltorlaszolok előttetek minden bűnre vezető utat, hogy soha ne tudjatok megbántani Engem. Azért, mert nektek az lenne a leges-legrosszabb, ha elszakítanátok magatokat Tőlem. Én pedig misztikusan újra meghalnék, ha el kellene veszíteni titeket.

    Gyermekeim! Senki sem szeret úgy benneteket, a Mennyben és a Földön, mint Én. Ezért csak Hozzám ragaszkodjatok, szeressetek viszont Engem teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből! Felebarátaitokat pedig Értem szeressétek úgy, ahogy Én szerettelek titeket, hogy feláldoztam Magamat értetek. Azt akarom, hogy ti is áldozzátok az életeteket Értem, Aki a rátok bízottakban vagyok jelen, hisz ezt mondtam: amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek. Ne sajnáljátok az időt, a fáradságot, amikor a lelkek megmentéséről van szó. Józanul osszátok be az időtöket, kérjétek, hogy mindig Én őrködjek fölöttetek, Én áldjam és többszörözzem meg az erőtöket, hogy jusson mindazokra, akiknek valóban szüksége van rátok. Kérjetek Tőlem lelkeket, akik mindörökké szeretnek majd Engem.

    Kicsi gyermekeim! Én megőrizlek és megvédelek benneteket a gonosz minden cselvetésétől és megtartalak az életszentség útján, amíg el nem éritek célotokat, az örök üdvösséget. Szívem szeretete átölel, beburkol, irgalmas Szívem a ti örök menedéketek, melyet értetek döfött át a katona lándzsája. Azért szálltam le Atyám öléből és megtestesültem a Legszentebb Szűz méhében, hogy feláldoztassak értetek a keresztfán. Föl nem foghatjátok ezt a hatalmas, isteni bölcs szeretetet. Áldásom kísér benneteket minden lépésetekben, megőriz egész életetekben, hogy csak az Enyéim legyetek és maradjatok mindörökké. Fogadjátok áldásomat, melyet Szívem túlcsorduló, örök szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

    Szentírási megerősítések: Máté 24, 2: „Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”

    Jézus mondja: „Ugyanígy fogja a gonosz lerombolni Egyházamat, ahogy a jeruzsálemi templomot annak idején. De nem azért, mint a jeruzsálemi templomot, ami soha nem épült újjá, mert az ószövetséget felváltotta az új, hanem azért, hogy Egyházamat Én magam építsem újjá a Szentlélekben, az ezer éves béke uralmában, ahol híveim igazságban és életszentségben fognak élni. Az új világban, az ezer éves béke uralmában az emberek nem úgy fognak szaporodni, ahogy most, hanem úgy, ahogy Én öröktől fogva elterveztem. Erkölcsösek lesznek és szentül fognak élni. Az érzékiség bűne miatt bukott el Éva és Ádám. Az Én legszentebb Anyám szeplőtelenül fogant. Én a Szentlélektől fogantam szeplőtelen Anyám szűzi méhében. Mária által egy új teremtés lett. Az új világban is így kell lenni, nem is lehet másként.  A jelen világ minden bűnét átszövi az érzékiség. Az abortuszok, a házasságtörések, a szerelemféltésből származó gyilkosságok, a paráznaság, mind ebből származnak. Ez az első emberpár bukásának a következménye. Amikor ezer évre megkötözöm a sátánt, nem tud többé kísérteni.  Visszaállítom azt a paradicsomi állapotot, amire teremtettem az embert.”

    Máté 24, 4-14: „Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.”

    Címkék: ,

    Leave a Reply

    Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.