Aki a mennyben aratni akar, annak a földön vetni kell

AJÁNDÉKOK, MELYEK NEM KERÜLNEK SEMMIBE

Egy jó szót szólni,
A beteget felvidítani,
Egy barátot felhívni,
A magányost meghallgatni,
Valakinek kezet nyújtani,
Óvatosan csukni be az ajtót,
Apróságoknak örülni,
Mindenért hálásnak lenni,
Jó tanácsot adni,
Egy levél megírásával örömet szerezni,
Apró túlzásokon nem rágódni,
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra,
Nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,
Nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk,
Levert hangulatot nem venni komolyan,
Nem sértődni meg egy félresikerült szón,
Megtalálni az elismerő, dicsérő szót,
Együttérző szó a megalázottnak,
Egy-egy tréfás szó a gyerekeknek,
Elismerni az elkövetett helytelenséget,
Örülni a mai napnak,
Bizonyos dolgokra aludni egyet,
Mindenre rászánni a kellő időt és gondot.
És MINDENKIHEZ SZERETETTEL LENNI!

ismeretlen szerző

Becske, Bercel, Debercsény, Galgaguta, Kisecset, Magyarnándor, Mohora, Nógrádkövesd, Szanda, Szécsényke, Szente, Vanyarc

Ágasegyháza, Ballószög, Felsőlajos, Fülöpháza, Helvécia, Jakabszállás, KECSKEMÉT, Kerekegyháza, Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Ladánybene, Lajosmizse, Lakitelek, Nyárlőrinc, Orgovány, Páhi, Szentkirály, TISZAALPÁR, Tiszakécske, Városföld


Bedegkér, Belecska, Diósberény, Dúzs, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Hőgyész, Iregszemcse, Kalaznó, Kánya, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Mucsi, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pálfa, Pári, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szakály, Szárazd, Tamási, Tengőd, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád


Ádánd, Balatonberény, Balatonboglár, Balatonendréd, Balatonfenyves, Balatonföldvár, BALATONKERESZTÚR, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonöszöd, Balatonszabadi, Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonszentgyörgy, Bálványos, Fonyód, Kőröshegy, Kötcse, Nagycsepely, Ordacsehi, Siójut, Szántód, Szólád, Teleki, Zamárdi


Ábrahámhegy, Alsóörs, Aszófő, Badacsonytomaj, Balatoncsicsó, Balatonfüred, Balatonhenye, Balatonrendes, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Csopak, Felsőörs, Gyulakeszi, Hegymagas, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Köveskál, Lovas, Mindszentkálla, Monoszló, Nemesgulács, Óbudavár, Örvényes, Paloznak, Raposka, Révfülöp, Salföld, Szentantalfa, Szentbékkálla, Szentjakabfa, Tagyon, Tihany, Zánka


Acsalag, Barbacs, Bezenye, Bősárkány, Cakóháza, Csorna, Dunakiliti, Enese, Feketeerdő, Hegyeshalom, Jánossomorja, Kóny, Levél, Maglóca, Markotabödöge, Mosonszolnok, Mosonudvar, Rábapatona, Rábcakapi, Rajka, Tárnokréti, Újrónafő, Várbalog,



Két barát beszélget:
– Ha lenne 5 lakásod, egyet nekem adnál? – kérdezi az egyik.
– Hát persze! – jön a válasz.
– Ha lenne 5 kocsid, egyet nekem adnál?
– Hát persze!
– Ha lenne 5 inged, egyet nekem adnál?
– Hááááát…
– Mi az? – kérdezi újra az egyik.
– Pontosan 5 ingem van!


Könnyebb Istennek egy és más munkánkat felajánlani, mint egész szívünket Neki adni.

Róla andre

blog.hu/user/869474/tab/data , blog.hu/user/870746/tab/data , www.blogger.com/profile/04913511731763672942 , www.blogger.com/profile/16789293116260086317 , blogger.hu/user/170038 , blogger.hu/user/182984 , gloria.tv/lowoa , twitter.com/andrelowoa , twitter.com/andre_lowoa ,

Nincs komment

Legyél Te az első hozzászóló!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..