14 Már 2018

Ezek is megelőztek miNKet

Szerző: andre

Először úgy gondoltam, hogy ilyen mélyről nem lehet visszajönni, mégis megértették a lelkitársi kapcsolatra törekedő felek, nem várták meg a következő segítséget, pedig oly szépen megadatott annak megírása, hát akkor mai nap folyamán eldöl, hogy szükség van rá másik lelkitársi egység számára, ha másoknak nem kell akkor folytatom a lelkitársam kiosztását, amit csak úgyis az ért meg, másnak úgysem fognak jelenteni semmit, hiába törik a fejüket rajta. Tehát két lehetőség van ennek a bejegyzésnek folytatására 16:45 -ig valahonnan előkerül egyik vagy másik fél akik lelkitársi egységre törekedve a világgal szemben haladva már megértették, hogy az előző bejegyzéseket áttekintve, vagy a lelkitársam kiosztását folytatom, mivel állítólag sokan úgy gondolják, hogy ő már nincsen az élők között – itt el kell azokat keserítenem, akkor én sem élnék -, azért nem képes kapcsolódni személyesen hozzám.

Először jó lenne ha hazajönnél születési helyedre Budapestről, nem foglalkozok azzal, hogy valamikor osztálytársam voltál, ezért kérlek szépen a kapott órádban se foglalkozzál mással, csak azzal, hogy ki a lelkitársad, magaddal jöhet veled testvéred oda, ahová jelentkeztél. Hozd el kérlek minden orvosi papírodat, én abból is megtudom mondani, hogy tényleg hányadán állsz. Amíg az orvosi papírjaidat leellenőrzöm, az természetesen nem számít bele a velem szemben eltöltött ügyfélidődbe. Kérlek szépen, mikor hazaérsz előtte menjél be a munkatársamhoz, ők majd szépen elmondanak mindent, hogy úgy kell majd velem szemben beszélned, mondjuk a nappalijukban, mintha a lelkitársadhoz készülnél. Bármilyen támadás esetén kereshetsz más segítő közreműködőt, ezt érdemes alaposan megjegyezni, de a munkatársaim ezt úgyis elmondják számodra. Csak azzal foglalkozz kérlek, hogy mit tudsz a lelkitársadról, mégis mi az amivel megoldottad, hogy hozzád tartozik. Az sem érdekel, hogy mennyi mindenen mentél keresztül, ez nem osztálytalálkozó, amelyekre egyre sem mentem el egyetlen fogadalom miatt. Tisztában vagyok vele, hogy ahhoz, hogy ezeket a lépéseket megtedd, ahhoz valami nagyon-nagy pofont kaptál. Legyél mindig őszinte, pontosabban törekedj rá, lássam, hogy tényleg teljes elkötelezettséggel bárhol bármikor a lelkitársadat megvallod kapcsolatban. Mindenkor arra törekedjél kérlek szépen, hogy annyira próbálj erkölcsileg feddhetetlen öszinte lenni, amennyire a jelenlegi lelkiállapotodban képes vagy. Többit megtapasztalod, ha megadatik számodra annak a lehetősége.

Még talán annyit, másik klikkhez tartoztunk, de ha tényleg a lelkitársadat keresed, akkor valamilyen úton-módon vissza kell szerezned a bizalmamat, s ez nem megy olyan könnyen, ezen is érdemes elgondolkodni, mert jobban megbízók egy még eddig ismeretlen vadidegenben akit talán ha először-másodszor látok, mint sajnos benned. Tudom ez egy kis előítélet, s melyre nem vagyok büszke, de küzdenem kell ellene, ezért kértem, csak maximum a testvéreddel érkezzél, ez nem osztálytalálkozó, hanem két fél egyesíteni próbálkozása, s hogy mennyi időt vesz igénybe az a két félen múlik, tehát rajtad s a lelkitársadon. Nem bízóm még a barátnőidben sem, mégha valószínűleg rokonom is van közötte akkor sem, a mielőbbi viszontlátásra.

Szólj hozzá

Hozzászólásod: