20 feb 2018

Takarítás

Szerző: andre

Ha végeztél az ostrommal Krisztina, akkor következhet a takarítás. Egyszerű műveletek, amit megcsináltál már, csak éppen nem úgy, ahogyan most leíróm. Ha rájössz az okára, akkor képes leszel összeszedni minden rólad készült fényképet is, s háromszintesen csoportosítód. Az első amivel biztosan nem bántottad meg a lelkitársadat, ezért saját szavaiddal köszönetet mondasz belső imával a mennyei Szentháromságnak. A második amivel tökéletesen megbántottad azt, aki már melletted veled lehetne, de az aggolmas félelem nem engedett közé, minden támadó képed után elmondod a saját közös imátokat, ha nincsen akkor megfelel talán ez is: “Vétkeztem az Ég ellen, s te ellened, (lelkitársad személyes neve) kérlek bocsássál meg nekem Urunk Jézus Krisztus által!” S akkor a harmadik, amelyik sem egyik, sem másik, amelynek javarésze ugyanúgy a másodikhoz tartozna, de a félelem érzése meggátol, hogy odatedd. Szóval takarítás, de hogyan, mint ahogyan képben vagy a lelkitársad munkájával kapcsolatban, amely a kölcsönös bizalomra épít, tehát mondjuk a hálószobádban (itt többen képesek az egész lakást kitakarítani, mert azt gondolják, hogy jobb érkezik hozzájuk, mint a lelkitársuk, kérlek szépen nem azért takarítsd ki, mert azt mondva íróm, hanem azért, hogy az egység lényegét megértsed) amit leveszel, azt letörlés után, odarakod pontosan vissza, amit kiveszel onnan, azt ugyanoda rakd vissza (itt sokan képtelenek megtenni, mert hát mit mondanak, majd a barátaim, ha megváltozok, s nem azt csinálom amiben régen benne voltam. El kell döntened, ki a legfontosabb, a lelkitársad által a Szentháromság szolgálata, vagy a világi élvezetek, mely eddig is romokba döntöttek,s amikor megláttad a fényt, akkor magadat vádoltad, mert az könnyebb volt megtenni, mint odamenni a lelkitársad elé szemtől szembe, s átnyújtani amit megigértetek egymásnak. Igaz sajnos azóta a sok pletykának is mindketten bedöltetek, de elmehettél volna a leendő anyósodhoz, bizonyítottad volna azzal, hogy háziorvost cseréltél volna, de nem tetted meg, gondolkodj el róla, mégis miért nem) Ha végeztél a portörléssel, akkor kérlek szépen pókhálózzál le, mint ahogyan szoktál, s mikor ez is megvan, mossál fel, hogy mint múltadat elsöpröd, mint a Dunán az áradás. Ha ezzel készen vagy, meg fogod érteni amit a lelkitársaddal közösen megbeszéltetek, meg fogod érteni, csak éppen magadat vagy környezetedet fogod vádolni (Hú mi lesz akkor, amikor dr. Nagy Krisztina rájön, hogy melyik munkatársaink voltak benne, akkor valószínűleg totális elfordulás lesz nála is azoktól a munkatársaitól, akik bizalmába férkőzve csak azon voltak, hogy szétrombolják a virágzást, földbe tapossák az egységet, de ők csak megtévesztettek, megvezetettek, s mit fognak a felismeréstől kapni, hát jobb nem akkor a környékén lenni)

Szólj hozzá

Hozzászólásod: