Nemzetközi nőnap – a dolgozó nők napja

A mai virágcsokros, ajándékos köszöntések között elfelejtődik, valójában miről is szól a nemzetközi nőnap. Az ünnep eredete nem a nők tiszteletéről szól, hanem épp ellenkezőleg. A nemzetközi feminista nőmozgalmak célja – zsidónők vezetésével – a női egyenjogúság álságos jelszavai alatt, az anyaságra hivatott nők legszentebb küldetésük maximális teljesítésétől való elvonás volt. A nőnap valójában a női munkavállalás napja.

1866-ban, az I. Internacionálé első kongresszusán hoztak határozatot a nők hivatásszerű munkavégzéséről, úgymond leszámolandó azzal a berögződéssel – értsd: természet adta hagyománnyal –, hogy a nők helye otthon van. A zsidógyökerű, feminim nőmozgalmak alkották meg napjaink nőjét. Akinek a helye a gyárban van, futószalag mellett – a gyermeknek pedig természetesen a bölcsödében, óvodában. Miért is nevelné az édesanyja?

Szó sincs róla, hogy elvakult ellenségei lennénk a nők testhezálló munkájának, vagy ne ismernénk el a nők képességeit. Bizonyos szakágakban sokkal inkább eredményesek lehetnek, mint a férfiak. De mint tudjuk, az említett mozgalmak célja nem a nők valós értékeinek elismerése volt, hanem épp azok kiforgatása. A nemzetközi nőnap – a dolgozó nők napja – a női munkavégzés napja, nem a női nem tisztelete, hanem valós értékük kigúnyolása!

Szabadkőművesség, feminizmus, életidegen eszmék, szekták, divatok, mind egy céllal: a család ideáljának lerombolásáért! Az eredményeket ma láthatjuk: emancipált, karrierista nők, züllött férfiak, kallódó gyermekek, széthulló családok!

Egy szál gúnyos fehér szegfű… Ez a tiéd, ez a Te napod. Holnap pedig mehetsz a gyárba robotolni!

Bükkfalvi Roland

Róla andre

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa