2 Már 2013

Néhány evangéliumi rész az imádságról

Szerző: andre

Az imádságokról szóló tanításokat az evangéliumokban találjuk. Tehát az imádság része az evangéliumnak, valami olyasmi, amit a hívő keresztény embernek gyakorolnia kell.

A hívő ember ősidőktől fogva próbál valahogy az Istenhez közeledni lélekben, ennek a világban való kifejeződése, megnyilvánulása az imádság. Ennek része, hogy az embernek le kell borulnia Isten előtt, hogy ezáltal is kifejezze alázatát. Más része pedig, hogy közbenjárjon más hívő emberekért, harmadrészt pedig hogy az ellenségeiért is könyörögjön. A másokért való közbenjárás történhet azért, hogy valaki áldást nyerjen, vagy a haragtól meneküljön. Az ellenségekért való könyörgés során pedig megfigyelhetjük, hogy azoknak a csapásoknak az eltávolításáért szoktak könyörögni, amelyek a bűnöst joggal érték.

A leborulás a legrégibb, legáltalánosabb, külső megjelenése az imádságnak. Valamelyest ennek külsősége minden népnél megmaradt, még ott is, ahol a hit eltorzult, vagy egyenesen bálványimádássá torzult. Van, aki térdelve imádkozik, van, aki térdelésből-sarokülésből borul arcra, van, aki térdelve a kezeit tárja az ég felé, ahogy könyörög. Mások hason fekve imádkoznak a földön, mivel ez az alázat egyik végső formája. A kéz imára kulcsolása, összetevése is közismert és gyakorolt.

Az evangélium viszont a régi és közismert, külsődleges imádság helyett sokkal inkább a belső, lelki imádságra irányítja a figyelmünket. Máté evangéliumában olvashatjuk a következőket, Krisztus tanítását:

Mt 6,5-18.

1.Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.

2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

3. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;

4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.

8. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.

9. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

10. Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

11. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

12. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

13. És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!

14. Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.

15. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

16. Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat.

17. Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te arcodat mosd meg;

18. Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

A szövegben több dologra érdemes kitérni. Először is, hogy az alamizsna osztása a megfelelő előírás szerint az imádságra vonatkozó tanítás előtt van magyarázva. Fontos tehát, hogy az ember a cselekedetei szerint megfelelően viselkedjen, mielőtt imádkozik. Az adakozás egy olyan cselekedet, amiről senkinek sem szabad tudnia, nem szabad a nyilvánosság előtt lejátszódnia. És ugyanaz az ígéret tartozik hozzá, mint az imádsághoz: „és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván”. Nyilvánvalóan nehezen lehetne elképzelni, hogy aki az adakozásban a leírtaknak megfelelően nem tud cselekedni, az az ezután következő tanítást megvalósíthassa.

A imádsághoz kapcsolódó tanítás öröktől fennálló összefüggéseket mond el újra. Még mielőtt a részleteket elárulná Krisztus, elmondja, hogy hogyan kell imádkoznunk: egyedül, a belső szobáinkban, bezárt ajtók mögött. Ismét olvashatjuk: „és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván”. Vagyis amit titokban Istenért és az Isten utasításai szerint cselekszünk, azért az emberek előtt nyilvánvalóan lesz meg a jutalmunk. Itt elsősorban nem anyagi, hanem lelki természetű jutalomra kell gondolnunk, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb, örökre szóló jutalom. Gondoljunk csak az apostolokra, akik nem aranyat kaptak jutalmul, hanem azokat a titkokat amit senki más nem ismerhetett meg, és azokat az erőket, amelyek által Isten csodáit véghezvihették.

A következő sorokban olvashatjuk, hogy „ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok”. Ez a rész elég egyértelmű, de később erre még visszatérünk.

A megszólítás rendkívül közvetlen, hiszen azt tanítja, hogy az Istent Atyánknak hívhatjuk. Erről Krisztus tesz bizonyságot, kétség nélkül kell elfogadnunk, és komolyan is kell vennünk. A „mennyek” és a „könyvek” szavak közt egy nagyon régi összefüggés állt fenn, amelyet a régebbi nyelvekben könnyű volt felismerni. Nem nehéz belátnunk, hogy az Isten, a mi Atyánk könyvén keresztül tudunk valamit megismerni a mennyei világból, amely Krisztus tanításait tartalmazza. Ugyanebből a könyvből ismerjük meg az Ő nevét is, amely az Ő tanítása. Mindezek ismeretében nyilvánvalóan hasznos és fontos azért imádkoznunk és könyörögnünk, hogy az Isten tanításait, amelyből Ő megismerhető, a világ szentnek fogadja el.

A „jöjjön el a te országod” vonatkozik arra a mennyei országra, amely az Isten tanítása alapján jön létre, abban létezik és aszerint működik. Ez az az ország, amely nem szemmel láthatóan, hanem a hívők közösségében jelenik meg. Nyilvánvalóan kiteljesedve az idők végezetén jelenik meg, amikor az Isten Igazsága és akarata diadalmaskodik, és az ítélet nyilvánvalóvá válik a hitetleneken, amikor majd az üdvözültek elkülönülnek a kárhozottaktól. Régtől ismert ennek a létrehozására való szándék is a szent tanításokban és iratokból, amelyek a mennyei világnak mintegy hasonlatosságát mutatják nekünk. A földön pedig akkor valósul meg, amikor az ígéretek valósággá válnak. Mindez valamilyen mértékben már ezen a világon megvalósul, a hit terjedése és mennyei erők működése által. Nem véletlen tehát, hogy ezért is folyamatosan imádkoznunk kell, hiszen ez a számunkra is a legjobb világot jelenti, amely a földön létezhet, még akkor is, ha még lélek szerint, de testben és a testi indulataink miatt gyengén várjuk az Igazság végső győzelmét.

A „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” egyben jelenti a látható és láthatatlan kenyeret is, amely a test és a lélek táplálására is hasznos. Egyben a munkát is, amelynek révén mindezekhez eljutunk. Maga Krisztus mondja, hogy Ő az Élet Kenyere, tehát fontos ezeket a szavakat ilyen összefüggésben is látnunk, és mindezt átérezve könyörögnünk érte.

A vétkek megbocsátásakor ki van emelve, hogy azoknak kell megbocsátanunk, akik ellenünk vétkeztek. Nyilvánvalóan a mások, főleg az Isten ellen elkövetett bűnöket nem mi bocsátjuk meg. Tehát a legsúlyosabb bűnök esetében továbbra is a felsőbb hatalomnak kell eljárnia, a közösség és a társadalom védelme érdekében. A mai társadalom sajnos a tétlenséggel a bűn terjedését cinkos módon segíti elő, részesévé válva a bűnnek, amely sem itt, sem máshol nem igazolható. Szükséges tehát mindazért fohászkodni, ami a továbbiakban olvasható: „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”, hogy Isten adjon erőt a felsőbb hatalmaknak, hogy a bűntől és a bűnök elkövetőitől is szabadítsák meg a hívő embert. Különösen fontos ez ma, amikor a társadalom a bűnnel és a sötétség uraival szemben szinte védtelen, kiszolgáltatott és prédaként, öntudatlanul várja a halált. Nem túlzás ez, mert hol vannak azok, akik megvédhetnék a népet? Hol vannak az ország katonái és a rend őrzői? A legközönségesebb gyilkosok és gyilkosok vezérei kerültek nagy méltóságba és a nép fosztogatói jótevőkként ünnepeltetik magukat.

Most nézzünk további részeket, amik kiegészítik az előbbieket.

Mt 23,14:

Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek.

Krisztus intette tanítványait, hogy ne legyenek hasonlóak a farizeusokhoz, ne váljanak képmutatókká. Ne gondoljuk, hogy ez csupán egy allegória, amely alapján ma csak a képmutató emberekre, és egyházi vezetőkre kell gondolni. Mert továbbra is élnek farizeusok és írástudók is, csak másképp hívják őket (chaszidok, ortodox és vallásos zsidók). Az elnevezésen kívül semmiféle különbség nincs. Ezen felül valóban vannak, akik hasonlatosakká váltak ezekhez, jól láthatóan és hosszan imádkoznak. Egyházi vezetők, akiknek a botrányai, csalásai, hazugságai közismertek, akik maguk is zsidók, zsidók szolgái és feltétlen támogatói a farizeusok (zsidók) képmutatásainak és bűneinek vagy semmiben sem különböznek azoktól. Ezek még az evangélium zsidóellenességéért („antiszemitizmusáért”) is bocsánatot kérnek, mintha az Isten lenne a bűnös, amiért észrevette a zsidók bűneit.

A következő igerész pedig kimondottan arról szól, hogy az imákat meghallgatja az Isten. Arra szólít fel, hogy mindig imádkozzunk, és a példázat rendkívül tanulságos. Visszatérve viszont egy fentebbi igerészhez, ami a sok beszédet tiltja, észre kell vennünk, hogy ez az igerész nem a folyamatos és sok beszédre szólít fel.

Lk 18, 1-8:

1. Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;

2. Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.

3. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elment ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.

4. Az pedig nem akarta egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;

5. Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.

6. Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!

7. Hát az Isten nem áll-e bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?

8. Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljön, avagy talál-e hitet e földön?

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy kitartó és gyakori imádságot javasol és ír elő az Isten, nem mintha neki lenne szüksége rá, hanem mert tudja, hogy nekünk lesz jobb tőle. Célszerű végiggondolni a kapcsolódó igerészeket, és azokat is, amelyek nem lettek itt felsorolva. Az első igerészben felsoroltak szerinti imádságot szavak nélkül, lélekben átérezve és imádkozva kell gyakorolnunk, tisztában léve a kapcsolódó tanításokkal és a szövegek jelentésével, mintegy egyszerre átérezve és lelkünkkel átfogva az imádság egészét. Az egymásnak látszólag ellentmondó részek fontosak, mert felhívják a figyelmünket arra, hogy nem is olyan egyszerű az imádság, ahogyan azt az először képzeli az ember. Mert aki egyszer megtanulta, hogy sokat beszéljen imádság közben, azt az a mondat gyötri, amelyik tiltja a sok beszédet. Aki közösségekben együtt imádkozik másokkal, azt arra kell inteni, hogy a belső szobáiban egyedül imádkozzon. Aki pedig keveset imádkozik, azt buzdítani kell arra, hogy sokat imádkozzék. Általában a hívő ember egy utat választ ki ezek közül, és nem figyel a többire, mivel a kétely és a bizonytalanság elég fájdalmas tud lenni, ha esetleg úgy érzi, hogy nem a megfelelő úton jár. Viszont ezek a kétségek azok amelyek egy idő után gondolkodásra kényszerítik az embert és tovább segítik előre. Más hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor az ember a sötétben a falnak ütközik, és nincs más lehetőség, mint a kijelölt úton menjen, még akkor is, ha nem látja pontosan az utat. Óvatosan helyezték el az evangéliumok írói ezeket az útmutatásokat, hiszen ha egyszerre szembesülne a nehézségekkel az ember, talán el sem indulna az úton, és meg sem próbálná, illetve fel sem fogná a leírtak lényegét. Mert minden ember testi indulatok által gátolva és visszatartva közeledik az igazsághoz, és lassan erősödik meg lélekben, hogy a szellemi világot megismerje és a mennyei erőkben is megerősödjön.

Tamási Attila

Szólj hozzá

Hozzászólásod: