8 feb 2013

Házasság Hete: egymásra hangolva

Szerző: andre

Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek meg, Magyarországon pedig Egymásra hangolva mottóval tartják a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával.

A Magyarországon hatodik alkalommal megrendezendő eseménysorozat központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége.
Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: a pároknak nem csak egymásra kell hangolódniuk, hanem kettejüknek is az egész társadalomra, valamint az egyéneknek is tisztában kell lenniük saját magukkal, noha „a társadalomban fokozódik az individualizmus, az ego kultusza”, amely „félti magát a felelősségvállalástól, pláne egy életre”.
A katolikus püspök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a házasság hete „az elköteleződés ünnepe”, s a házasság „nem letöri az ént, hanem kibontakoztatja”, az egyén pedig ajándékká és megajándékozottá is lesz ebben a kapcsolatban. Közölte: a házasság hete abban szeretne segíteni, hogy az egyének önmagukra találjanak, ugyanakkor „az egymásra találáshoz is idő kell”. Hangsúlyozta: a gazdaságnak, a jogalkotásnak és a politikának is középpontba kell helyeznie a családokat, mert amennyire stabilak a családok, annyira stabil maga a társadalom is.
Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke idézte a Bibliából a Prédikátorok könyvét, miszerint „jobban boldogul kettő, mint egy” , mert „kell az az egyetlen valaki, akivel az életemet teljes egészében megoszthatom (…), akiben megismerem Isten ajándékát”, mert „Isten megáldja a házasságot”, amely „egymást segítő közösség”. Megjegyezte: jó látni, hogy van Családbarát magazin a közszolgálati televízióban.
Richard Kane, a házasság hete elindítója kiemelte: a mozgalom nemzetközi konzultációját tavasszal Budapesten tartják. Úgy fogalmazott: mindannyiunknak szükségünk van a házasság megerősítésére, mert egészségesebb lesz az ember, jobb lesz az életminősége, ha házasságban él, és a statisztikák alapján még több pénzt is keres. Ha a gazdaságot növelni akarják, érdemes szorgalmazni a házasságkötéseket – tette hozzá.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy a nem házasságban élő párok a kapcsolataikban kevésbé boldogok, és a lelkészek sokat tehetnek azért, hogy a településeiken élők házasságait támogassák. A tematikus hét jelentősége, hogy rámutasson: „van értelme dolgozni a házasságokon” – állapította meg.
Herjeczki Kornél, a programsorozat szervezőbizottságának tagja elmondta: tapasztalataik alapján évről évre egyre többen vannak, akiknek fontos a házasság, amelyre úgy tekintenek, hogy megfelelőképpen fel kell rá készülni és minőségi időt kell rá fordítani. Egyre többen vannak, akik a házasságban kialakult konfliktusaik megoldásához segítséget kérnek, és dolgoznak azon, hogy a házasságukat fenntarthassák – említette meg.
Az idei rendezvény „arcai” Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész-házaspár. Várnagy Andrea annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „egyedül úgy működhet a házasság, ha Istent hívják megoldásért, útmutatásért”. A házasság mindennapi harc, amelynek ára van, de „az ajándék hatalmas”, ugyanis az ember olyan társat kap, akire mindig számíthat – fűzte hozzá.
Mint mondta, a konfliktushelyzetek megoldásában a megbocsátásnak nagy szerepe van, ami egyúttal „megújítja a szeretetet”. Farkas Zsolt arról beszélt, hogy a szerelem érzése az évek során elmúlik, helyébe a szeretet lép, ennek felismerésében pedig nagy szerepe van az ember értelmének és akaratának.
A Magyar Kurír kérdésére Bíró László kifejtette: a házasság hete decentralizáltan zajlik a magyar egyházban. A programsorozat bekerült a köztudatba. Érezzük, hogy szükségünk van egy elbizonytalanodott társadalomban arra, hogy a házasság egyértelmű értékként jelenjen meg, hogy a házasság élhető és szép.
– Magukra vannak hagyva a párkapcsolatok – tette hozzá a püspök, aki csütörtökönként csoportban foglalkozik a házasságra készülő, fiatal párokkal. – Pedig annak nem a jegyesoktatáskor kell kezdődnie, hanem azelőtt. Sokszor tényhelyzettel találkozik a lelkipásztor, a jegyesoktatás pedig gyakran nem a házasságra, hanem az esküvőre készít fel. Ilyenkor már nem az eszme vonzása diktál. Viszont ha a fiatalok találnak egy ilyen csoportot, akkor tisztán, tudatosan élik meg a kapcsolatukat. Sok nehéz helyzettel találkoztam életemben, mindig minden azon múlott, hogy volt-e őszinte vágy arra, hogy megújítsák a kapcsolatukat. Sok lehetetlen házassággal találkoztam, de amikor el tudták dönteni, hogy újrakezdik, a legcifrább esetekből láttam kiújuló kapcsolatokat – mondta Bíró László.

A házasság hete mozgalom több mint másfél évtizede indult az Egyesült Királyságban és célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét, és segítséget nyújtson azoknak, akik párkapcsolati vagy gyermeknevelési nehézségekkel küzdenek. Magyarországon egy héten át számos budapesti és vidéki helyszínen előadásokkal, beszélgetésekkel, kulturális programokkal kívánják ráirányítani a figyelmet a házasság, a család fontosságára. Idén a házasság hete kiemelt témája a fiatalok házasságra való felkészítése lesz.

A házasság hete ökumenikus istentisztelettel kezdődik vasárnap a győri Kossuth utcai református templomban, ahol Steinbach József református püspök hirdet igét. Az ezt követő héten a központi rendezvényeknek többek között a budapesti Ráday Kollégium, a Deák téri Evangélikus Gimnázium és templom, a Wesselényi utcai baptista imaház, valamint a gazdagréti református gyülekezet ad otthont. Az országos rendezvénysorozat eseménynaptára a www.hazassaghete.hu oldalon követhető nyomon.
Az országos rendezvénysorozatot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Család Szolgálata, valamint a Harmat Kiadói Alapítvány és a Family magazin vezetőiből álló munkacsoport szervezi és koordinálja.
MTI/Magyar Kurír

 

Paglia püspök: a házasság nem csak egy érzelem

A Család Pápai Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy az egész civilizációt sodorjuk veszélybe, ha nem tiszteljük a hagyományos családot.

A házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, és ezt nem csak az Egyház jelenti ki, hanem az olasz alkotmány is – mondta Vincenzo Paglia püspök, a Családok Pápai Tanácsának elnöke február 3-án egy sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a tavaly júniusban Milánóban megrendezett Családok világtalálkozója dokumentumait. Hozzátette, hogy ezen kívül az együttélésnek számos formája létezik, ezekre megfelelő megoldást keresni az örökösödés és magánjog terén oly módon, hogy ne csorbuljon senki emberi méltósága

Hangsúlyozta: a házasság nem csak az érzelemről, a szeretetről szól, nem szabad semmibe venni a társadalomban, a generációk egymást követésében betöltött szerepét. „Ha a házasság alatt az érzelmet értjük, akkor mindent lerombolunk és mindannyian elveszünk” – jelentette ki határozottan.

Kijelentését neves gondolkodók érvelésével támasztotta alá. Idézte Cicerót („a család az állam kezdete”), Justinianust („a házasság egy férfi és egy nő egysége”) és a még csak nem is hívő olasz énekest, színpadi szerzőt, Giorgio Gabert („a világegyetem tudja, hogy két különböző test, két különböző ember nélkül nincs jövő”).

A Család Pápai Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ha beteges egyenlősdit akarunk, ha el akarjuk törölni a különbségeket, akkor a gyermekhez is mindenkinek joga lesz, árucikké válhat, holott a gyermek ajándék.

A homoszexuálisok házasságáról elfogadott francia törvényt így kommentálta: „ha egy fontos kormányhatalom a többség által jóváhagyott törvénnyel meg akarja változtatni a civilizációt, nyilvánvalóan rejteget valamit.” Kifejezte nagyrabecsülését a francia püspökök felé, akik bátran vitába szálltak a döntéssel és maguk is meglepődtek, mennyien melléjük álltak: a főrabbi, nem hívő vezető értelmiségiek, evangélikus vezetők, francia muzulmánok.

Paglia püspök hozzátette, hogy az Egyház számára minden ember egyforma méltósággal rendelkezik, bármilyen legyen is szexuális irányultsága. Emlékeztett arra is, hogy a világ több mint húsz országában a homoszexualitás bűnnek számít és kijelentette, hogy küzdeni kell az ilyenfajta diszkrimánició megszüntetéséért – számol be a sajtótájékoztatóról az Avvenire.

Magyar Kurír

 

 

Nyolcvan éve házasok

Már több mint 80 éve él házasságban egy pár az Egyesült Államokban. Február 9-én dísztáblával méltatja és ajándékokkal jutalmazza őket egy házasságbarát kaliforniai keresztény szervezet, a Worldwide Marriage Encounter.
John és Ann Betar együttesen 198 esztendősek: a férj 101, felesége 97 éves. A connecticuti Fairfield városában élnek. Öt gyerekük született – kettő közülük meghalt az 1960-as években –, 14 unokájuk és 16 dédunokájuk van. A pár középiskolás korában ismerkedett meg, egymással szemben laktak, és rendre John vitte kocsijával iskolába Annt. A lány apja nem nézte jó szemmel a fiút, másnak szánta Annt feleségül, ezért a pár elszökött.
A hosszú házasság titkaként felfedték, hogy nincs titok. „Egyszerűen elégedettnek kell lenni, és addig nyújtózni, amíg a takaró ér. Szerencsések vagyunk, hogy megérhettük unokáink felnőtté válását is. Ők tartanak minket életben, értük élünk” – idézte a 101 éves férjet a Yahoo amerikai hírportál.

MTI/Magyar Kurír

Szólj hozzá

Hozzászólásod: