5 dec 2010

December 5.LÁBJEGYZET

Szerző: andre

Azt hiszed, hogy azzal érsz el valamit, hogy más számára fenntartottat akarod megszerezni, ami számodra van fenntartva attól meg félsz! Mondd meg kérlek …. (lelkitársad neve) őt te is tudod nem fogja érdekelni más, csak az őszinteséged, ehhez pedig mit megigértél meg kellene végre tenned, nem amazoknak felülni, akik megkereshették volna, de nem tették meg, mivel ebből a világból valóak. Akkor kérlek miért számít az, hogy milyen magassarkút veszel fel, amikor a … (lelkitársad neve) nem az fogja érdekelni. A … (lelkitársad neve)t nem az fogja érdekelni, hogy hová taszítottak amazok és a tudatlanságod, hanem az hogy hogyan tudjon neked segíteni. ….(lelkitársad neve) harmónikus egységet akar veled, nem mással, veled, akkor mondd meg kérlek miért kételkedsz aggódalmaskodol, mikor azt csak akkor kapod meg, ha felértél a szintjére. Mert, ha előbb kapnád meg, akkor ….(lelkitársad neve) nem lenne őszinte hozzád. Igen … (lelkitársad neve)n.l tiszta lappal indulhatsz, de ahhoz, hogy tiszta lappal induljál azért tenni is kellene valamit. Nem így gondolod? … (lelkitársad)n.k is vannak hibái, mint ahogyan neked is, de kiegészítitek egymást, amíg élhettek. Azt állítód nem leszel képes megtenni mit a … (lelkitársad neved) igértél, előbb  kellett volna gondolkodnod, vagy olyantól tanácsot kérni, akik szintén harmónikus lelkitársi kapcsolatban élnek. Vannak lelkitársak akik tudják, hogyan lehet hatékonyan zárni. Ez a zárás a … (lelkitársad neve)..l végérvényes és visszavonhatatlan, de erre már rájöhettél. Leírhatnák még néhány esetet, de az esetek nagy többsége egyedi, mindegyik lelkitársi záródás más és más. Vannak egyforma elemek, de a lényeg egymásnak-egymásért-egymáshoz-egymástól őszintén kételkedés és aggodalom nélkül … (lelkitársad neve)..l élhetsz ameddig megadatik nektek. Lenne számotokra gyorsabb lehetőség, csak én nem merem vállalni, mivel ahogy számoltam egyre többen akartok zárni a lelkitársatokkal, csak éppen nem tudjátok hogyan lehetne gyorsan, hatékonyan és a legkevesebb súrlódással. El kell mondjam súrlódás mindaddig lesz míg teljesen át nem adjátok magatokat a lelkitársatoknak, de ez hatalmas folyamat, mivel érezned kell mit a lelkitársad érez, hallanod kell, mit a lelkitársad hall, látnod kell, mit a lelkitársad lát. Tehát például …(lelkitársad neve).t megcsípte egy darázs, neked is érezned kell akármilyen messze vagy tőle!!! Mint írva mondtam, s olvastatok is bizonyára utána hosszú folyamat. Az első állomás a hűséges őszinte teljes zárás, tehát erre majd magatok is rá fogtok jönni. A második állomás alázatos erkölcsi harmónia, remélem értitek. Ez nem szappanopera, ilyet még filmben sem láthattok, ha nem csináltok magatoknak. Vannak olyan lelkitársak, akik azzal kezdik minden napot, megbeszélnek mindent reggel, ha mégse úgy jön össze, akkor tájékoztatják a lelkitársukat a változásról. Ők tényleg elszánták magukat a harmónikus életre, s tudjátok a legszebb ajándékot adják egymásnak, magukat. Szeretnék megosztani veletek egy elbeszélést, érteni fogjátok, mert akár rólatok is szólhatna. Íme:

Az utcákon derékig ért a hó. A feldíszített kirakatokból áradó fény ezüstös csillogásba vonta a tájat. Valahonnan sült gesztenye illatot hozott a hűvös esti szél. Az egész várost valami végtelen nyugalom és békesség ülte meg. Ezen az estén senki sem sietett sehova – hisz ez az este karácsony este volt.
A fiú búcsúzásképpen csókot nyomott édesanyja arcára, aztán nyaka köré tekerte a sálát és kilépett az ajtón. A küszöbön túl a lépcsőház sejtelmes sötétje fogadta. Leszaladt az öreg, kopott márványlépcsőkön és kilépett a decemberi éjszakába.
Sietve indult a park felé, hisz ezen az estén még véletlenül sem akart elkésni. ,, Éjfélkor a nagy karácsonyfa alatt.” A fiú nagyon izgatott volt. Kezével óvatosan megtapogatta a zsebében lapuló apró csomagot. Ettől egy kicsit megnyugodott. A csomag egy gyönyörű aranyláncot rejtett, amit csodaszép kövek és vésetek díszítettek.
A fiú az összes pénzét ráköltötte. Ezért vállalt munkát a nyáron, erre tette félre az összes uzsonnapénzét. Mégis nagyon örült, hogy sikerült megvennie, hisz tudta, akinek szánja régóta vágyik egy ilyen nyakláncra.
Messze, a lámpaoszlopokkal szegélyezett utca végén felsejlett a park kerítése. Sok mindent megéltek már a park öreg fái. Mesélhettek volna elfeledett szerelmekről, ki nem mondott vallomásokról és olyan dolgokról, melyek erősebbek, mint a vén fák gyökerei, és akkor is meglesznek még, mikor a park már rég eltűnt a történelem viharaiban.
Itt ismerkedtek meg ők is, egy éve egy langyos, holdfényes nyári estén. Jól emlékezett. Éppen hazafelé ballagott, mikor furcsa derengést látott a fák között. Arra irányította lépteit. A fák között kicsiny tisztás bújt meg. A tisztás közepén egy lány ült. A lány festett. A park fényeit festette. A hold halvány sugarai besütöttek a lombok között, és ezüstös csillogásba vonták alakját. Soha olyan szépet nem látott még.
A fiú sóhajtott, majd továbbindult, és arra gondolt, hogy ez életet legcsodálatosabb estéje.

A lány megborzolta Tappancs kutya fejét, mire az vidáman vakkantott kettőt, és ész veszejtve pörögni kezdett a tengelye körül. A lány hangosan nevetett. Aztán mindketten nekiiramodtak, és versenyt futottak a kapuig a hólepte virágoskerten keresztül. Persze megint Tappancs volt a gyorsabb. A lány megpaskolt a derék házőrző hátát, majd kilépett a kapun. Visszapillantva látta, hogy szülei az ablakból figyelik őt. Integetett nekik, mire apu és anyu visszaintegetett, aztán sietve indult el a park felé.
A sarkon túl lelassította lépteit és belenyúlt a zsebébe. Mikor kihúzta, egy kis, bársonybevonatú doboz volt a tenyerében. Felpattintotta a tetejét, és elmélyülten nézegetni kezdte tartalmát. A dobozban egy karóra volt. Pontosan olyan volt, mint amilyet ősszel láttak az órásüzlet kirakatában. Arra is pontosan emlékezett mennyire tetszett a fiúnak ez a furcsa formájú szerkezet. Akkor és ott elhatározta, hogy megveszi neki. Kevesebbet járt fodrászhoz, kevesebb új ruhát vett magának, még a megtakarított pénzéből is kivett valamennyit, de végül megvette. Anyuék azt mondták bolondság, de ő nagyon örült mikor végre a kezében tartotta, mert tudta, hogy örömet fog vele szerezni a fiúnak.
Felnézett az égre, és megkeresett egy csillagot. Azt a csillagot. Az ő csillagukat. Bármilyen távol is sodorta őket az élet, ez a csillag mindig emlékeztette őket egymásra. A lány még nézegette pár pillanatig az aprócska fénypontot, aztán továbbindult, és olyan boldognak érezte magát, mint még soha.

A nagy karácsonyfa a kis tisztás közepén állt. Égbe nyúló ágait sok ezer apró égő és dísz ékesítette.
A parkban egy lélek sem járt ezen a késői órán. A fiú és a lány szinte egyszerre értek a tisztás széléhez. Lépteiket megszaporázva indultak egymás felé. A lány nézte a közeledő fiút, és kimondhatatlanul szerencsésnek érezte magát. Aztán tekintete a fiú foltozott kabátjára siklott, és hirtelen bánni kezdte az egészet. Minek is vette azt a méregdrága órát? A fiú biztos nem tudott olyan drága ajándékot venni neki, és most szégyellni fogja magát emiatt. Lépései egyre lassabbak és bizonytalanabbak lettek. Mintha a sors rossz tréfája lett volna, a fiút is hasonló gondolatok kezdték gyötörni. Hiszen sosem szoktak ilyen nagy ajándékot adni egymásnak. Egy virág, vagy egy bonbon, és a tudat, hogy a másik gondolt rájuk, többet ért minden kincsnél. Erre ő beállít ezzel a méregdrága aranylánccal. A lány biztos valami apró kedvességet talált ki, és most ez az egész biztosan nagyon bántani fogja. Az ő léptei is lelassultak.
Alig pár lépésre voltak egymástól, mikor megálltak. Egymást nézték. Borzasztóan érezték magukat. Mindketten úgy érezték, végleg tönkretették ezt a csodálatos estét. A tisztáson jeges szél söpört végig. A hideg egészen lelkükig hatolt. A fák ágai vadul csapkodtak a szélben. A fiú és a lány csak álltak egymással szemben. Már mindketten arra gondoltak, bár sose ismerték volna meg a másikat. Akkor most nem okoznának neki fájdalmat.
És akkor eleredt a hó. És hatalmas fehér pelyhek ezrei szálltak alá lomhán az égből. A karácsonyfa színes égőinek fénye szivárványszín tündöklésbe vonta a hófüggönyt, és a tisztáson földöntúli ragyogás áradt szét. Pont olyan volt, mint akkor régen. Emlékeke kavarogtak a kövér pelyhek között. Közös örömök, közös csalódások, közös séták közös beszélgetések. Az egymással töltött idő Mindketten a fára néztek, aztán újra egymásra. A fiú mosolygott, a lány szemében pedig ott volt az a furcsa csillogás. Egymáshoz léptek és megcsókolták egymást. Boldog karácsonyt – mondta a fiú. Boldog karácsonyt – válaszolta a lány.
Nem számított már a nyaklánc meg a karóra, csak ők ketten. Azon az estén egymást kapták ajándékba. A lány a fiút, a fiú a lányt. A Sorstól, Istentől, az Élettől.

Egymástól.

Valamint zárásként egy újabb segítség:
Az emberi szív szeretetből áll össze,
adj egy darabot másoknak is belőle.
Ne félj, hogy elfogy, hisz Neked is adnak,
ezért van értelme a szép gyönyörű napnak.
Adj belőle bátran így lesz szép az álom,
legyen csodaszép mindenkinek áldott
szép kegyelmekben gazdag holnapja!

Szólj hozzá

Hozzászólásod: