12 nov 2010

Szerző: andre

Korán reggel ébredünk a jegyesegyetlenemmel, akar valamit kérdezni, de én megelőzőm a cselekedetemmel, s megmondom érthetően, reggel itthagyunk mindent, s elmegyünk hálát adni. Szerintem ez alapján könnyebben meg tudja érteni a cselekedeteimet. Megkérdezi többször a jegyesegyetlenem: “Mit kell tennie?” Én pedig szépen elmondom neki, amikor odaérünk a megszentelt helyre, akkor csendben gondolkodva hálát adva. Tudom, ezt még nem értheti meg, mindaddig amíg oda nem érünk. Szépen megfésülöm a haját, ő is megfésüli az enyémet, s olyan kedvesen csüng az ajkamon, hogy rájövök ő erre készült, csak éppen nem tudhatta mikor fog megtörténni. Felhúztam neki a sportcipőjét, s elindultunk a buszra. Az autóbuszon nem sok férőhely volt, így a jegyesegyetlenem az ölemben ült, s mindent el akart mondani, én pedig szerintem elég jó hallgatóság vagyok. Mikor megérkeztünk Keszthelyre, akkor kézenfogtam és megmondtam neki, addig bármiről beszélhet, tanácsot kérhet, de ott a megszentelt helyen, csak a hálaadással foglalkozzunk. Elindultunk 10 kilométerre lévő megszentelt helyre, baloldalamon jött a jegyesegyetlenem s tényleg őt nem lehet megunni, annyira kedves és aranyos, sőt egyre kedvesebben szólt. Szerintem nem bánta a 10 kilométeres sétát sem. Megérkeztünk az egyik megszentelt helyre, minden stációnál elgondolkodtunk, viszont igazság szerint a karjaimban kellett volna felvinnem, de ő megelégedett vele, hogy a baloldalamon kísért kéz a kézben, ölelésben. Amikor felértünk a kereszthez, akkor elmondtuk közösen az ott található imákat, majd elgondolkoztunk milyen jó hálát adni az Úr Jézus Krisztusnak. Kicsit megkönnyebbültem, mikor el akart menni a másik megszentelt helyre is. Mondtam a jegyesegyetlenemnek, azt is megmutatom neki, de ha nem tudunk felmenni oda, akkor majd később felmegyünk. A jegyesegyetlenem azt mondta: “Ha eddig eljöttünk, akkor oda is szeretne felmenni. Érteni szeretné, azt amit csak sejthet.” Mentünk vagy 5 kilométert vissza, amikor az erdőbe értünk egy kicsit visszahököltünk, de felmentünk, s megértette a mi elhívásunk titkát. Ennek örömére mikor visszaértünk Keszthelyre, megmutattam neki a Kármelt, s elmondtam neki, itt volt édesanyám esküvője 1974-ben, ha jól emlékszem. Elég sok időt eltölthettünk, de erre csak akkor jöttem rá, amikor estefelé amikor hazaértünk mennyi kutatást kellett megnéznem. Visszaérkeztünk, az alsópáhoki megszentelt hely érintésével, majd levettem a jegyesegyetlenem sportcipőjét, ő pedig az enyémet, s szépen nekiálltunk kitakarítani. A jegyesegyetlenem talpraesettebb és ügyesebb volt, így ő besegített nekem. Meg akartam fésülni a haját, de most megelőzött engem, s megkértem ami őt sérti annak a könyvnek tűzben kell elégnie. Erre szelíden azt mondta: “Mi lesz kedvesem, ha olyat is beteszek, ami nagy értékkel bír?” Megmondtam a jegyesegyetlenemnek, végignézed a könyveimet, amit kidobsz a dobozba, azt nem kell indokolnod, de ha munkámhoz elengedhetetlenül fontos jogi, gazdasági, kutatási könyveimhez hozzányúlsz, akkor be kell szerezned. Erre kicsit megijedt a jegyesegyetlenem, de később megértette miért kell megtennie, bár sejthette már. Aztán az történt, mint tegnap este, de ez csak ránk tartozhat.

Szólj hozzá

Hozzászólásod: