30 Júl 2010

Aki nem kapta meg, itt elolvashassa, ha érdekelt benne…

Szerző: andre

Tisztelt lelkitársak!

Remélem megnéztétek azt a videót, amire utaltam! S most már tisztán látjátok miért kellett volna már régen összezárnotok. Egymást elfogadtatátok, akkor miért nem vagytok személyesen együtt. Ne kifogásokat keressetek, arra már nincsen idő, hanem csak arra van idő, hogy őszintén egymáshoz egymásért egymásnak családi közösségben amíg Földön létezhettek! Már magatok is rájöhettetek volna, inkább együtt személyesen, minthogy másoknak felülve sírni a lelkitársunkért. Segítek, amennyire képes vagyok, de ahhoz TI is kelletek, hogy meglegyen. A kollégáimtól már értesülhetettek, amit kaptatok elérhetőségemet, az ha a VODAFONE kapcsolja, akkor elértek, más esetben keressetek meg vagy, ha úgy érzitek induljatok el a lelkitársatok felé. Mivel ketten alkottok először közösséget, ezért lesz amit csak a fiúknak szól, és lesz olyan ami csak a leányzóknak szól, ha mégis elolvasod azt, ami a lelkitársadnak szól az érdekedben, akkor úgy kell kezdenetek az első személyes találkozótokon, amelyről majd később beszélek, mivel bízóm bennetek, mivel van bennetek annyi, hogy elkötelezettségeteket képesek lesztek minden téren felvállalni.

S akkor tisztelt hölgyek, hozzátok szólok. Keressétek össze az összes élettel kapcsolatos orvosi leleteket, s mikor megvan fogjatok egy borítékot rakjátok bele mindet, majd vegyetek elő egy kis borítékot, írjátok egy papírra a férjezett neveteket, rakjátok be a borítékba, s jól tennétek, ha az utóbbit lezárnátok. A döntésetek végleges, úgy gondoljátok meg. Majd amikor ezzel készen vagytok, állapítsátok meg, milyen erkölcsi szinten van a lelkitársatok. Segítséget megtaláljátok a rendszerünkben. Ha már rájöttettek, én feltételezem rólatok, hogy komolyan elköteleztétek magatokat a lelkitársatok felé. Majd ha ezt is már tisztábban látjátok, bár egyszerűbb lenne a lelkitársunkhoz elmenni, nem így gondoljátok? Elmentek szépen megfürdeni, nem nyúltuk magatokhoz, majd egyetlen hálóingben lefeküdtök pihenni. S másnap reggel, minden telefonotokra a lelkitársatoktól kapott képet helyezitek. Szokták kérdezni, hogy ezt miért kell, s általában nem szoktam megválaszolni, mivel nektek kell egyedül rájönni. Ha szépen megtettétek amit írtam eddig, akkor írtók egy levelet melyet az első személyes találkozótok napján adtok oda a lelkitársatoknak. Remélem érthető, ha kérdés van, hívjatok fel vagy keressetek meg. Ha megkerestek tartsátok be a szintemet, az alatt nem vagyok elérhető, mivel akik olvasnak, tudják, minden bejegyzésem először a lelkitársam épülését szolgálva segíti, ha a félig ledölt hídfő, ahová döntötték a páromat, akit tudom, hogy nem vagyok képes elengedni, mivel fogom mindkét kezét. Gondolom tiétek is hasonló állapotban van, tehát a következő forrás számotokra, a napotok szerinti naplót olvassátok a lelkitársatok születésének napjáig. Tehát lefordítva a párom, 1978. szeptember 16. (szombat)-tól, én pedig 1977. április 22. (péntek)-ig; remélem most már értitek?

S akkor tisztelt urak, először is összeszeditek magatokat, s szépen elmentek fürdeni, magatokhoz nem nyúltok, s amit igértetek a lelkitársatoknak úgy pihentek le. Másnap minden telefonotokra a lelkitársatoktól kapott képet rakjátok. Itt megkérlek bennetek, csak olyat ami a szinteknek felel meg. Ha tudjátok a lelkitársatok telefonos elérhetőségét, akkor minden órában hívjátok fel nyolctól nyolcig. Ha beleszól a párod, mutatkozz be, s beszéljétek meg a találkozótokat. Ha nem képes beleszólni a lelkitársad, akkor a napotok szerinti naplót olvassátok, majd a lelkitársatok napja szerintit is, tudni fogjátok mit kell elolvasni. Tudom elköteleztétek magatokat, másképpen nem fordultatok volna hozzánk, az már mindegy, hogy melyikötök jött előbb rá, hogy a lelkitársak vagytok. Bár, a legtöbb esetben a hölgyek jönnek előbb rá, s jobban tennétek ha ezt is beismernétek.

2010.07.26. 19:00

Tisztelt lelkitársak!

Remélem megértettétek, miért nem ellenőrizlek benneteket, hogy megcsináljátok-e a lelkitársatokért. Ezután sem foglak ellenőrizni benneteket, mivel magatoknak ártatok minden elmúlasztott pillanattal. Közületek már van siker, ezért ha megengeditek, őt fogom idézni: “Tudod, sejtettem mit fogsz kérni! Megtettem a lelkitársamért, olyan részletességgel írtam le a teljes ruhatáramat, amennyire alaposan a lelkitársam mellett kitartok. S tudod, öröm volt, megtenni érte, odaadtam a kollégádnak. Meg kellett bíznóm benne, ezt olvastam ki a naplód számomra fontos részéből. Elvitte a kollégád a teljes ruhatáram leírását különválogatva, hogy melyik a világ felé, és melyik csak közöttünk. Aztán a kollégád többet tett, elhozta magával a lelkitársamat, de erre nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszi, amikor kijelentem a lelkitársam felé minden ponton, amit minél előbb ki kell mondanunk személyesen is, hogy többet ne tudjanak … Aztán jött valami meglepetés, erről most nem írók, mivel a lelkitársak csak akkor értik, ha személyesen szemtől szembe vannak. Először is segítünk olyan lelkitársaknak, akik még nem tették meg, így ha gondolod, nyugodtan kiteheted első ilyen irányú próbálkozásomat. Remélem, tudok én is annyi embernek közvetítvén segíteni, mint akik segítettek nekem. S ne haragudj, de vannak tévedéseid szerintem, de ha az mint sejtem, akkor nagyon gyorsan a lelkitársaddal össze kell zárnod minden fronton, mivel ahogy egyre többünknek segítesz, előkerülhet … S ha megengeded, úgy íróm alá, hogy egy nagyon boldog feleséganya, aki már nagyon várja, hogy anya lehessen, de erre még várnom kell …”  Tehát ha értettétek mit kell tennetek, használhatjátok a kollégáimat vagy a levelezős postafiókotak. Ha a levelezős postafiókotokat használjátok, akkor először jó lenne, ha megnéznétek, melyik érheti el a lelkitársatokat. Egységben gondolkodjatak, s ha két órán belül nincsen válasz, akkor vegyetek egy másik postafiókot, mivel mindannyiótoknak biztosan van több elérhetősége. Ha már elküldtétek legalább kétszer, s nem kaptatok választ, a harmadikat úgy gondoljátok meg, hogy inkább válasszátok a kollégáimat, akik elviszik oda, ahová kéritek, akár a lelkitársatokhoz is.

2010.07.28. 20:35

Tisztelt lelkitársak!

visszajeleztétek jó páran, hogy ti elküldtétek, de a lelkitársatok nem felelt rá. Erre is számítottam, hogy titeket is hasonló módon akadályoznak. Viszont a könnyebb lehetőséget nem értem, hogy miért nem választottátok, megbízhattok bennük, mivel ők már a lelkitársukkal alkotnak egységet. Tudják, min mehettek keresztül, azt is tudják miért félemlítettek meg benneteket, mivel velük is megtörtént. Segítenek nektek, ha megkéritek őket. Most pedig egyetlen mondatot mondok nektek, ami segíthet: Hamarosan égetni fog!

2010.07.30. 19:40

Szólj hozzá

Hozzászólásod: