15 máj 2010

Szolnok találkozók

Szerző: andre

Úgy folytatódott ahogyan már többször elgondoltam, de ha megengeditek leíróm. Amikor megtaláltam a páromhoz vezető legfőbb emberi szövetségest, akkor állandóan figyeltem a honlapját. Tudjátok volt olyan nap, hogy az ebédszünetemben is ott lógtam, s kerestem, hogyan … Nehéznek tűnt, de mégse volt nehéz, mert aki a párjáért ennyit nem tesz meg, az nem a lelkitársa. Ott folytatnám, hogy megkerestem az édesanyját, elmentem a munkahelyére, s bemutatkoztam neki. Ő igen sok mindennel tudott segíteni nekem, mivel a szíve alatt hordta, felnevelte és amikor tanácsát kérte, tanácsot adott a páromnak. Vörös fonott hajamat a találkozó után megpróbáltam visszaállítani, de erre még több időt kellett szánnom. A páromat hogyan tudtam személyesen mellettem, ez volt a következő. Mivel az édesanyját már megpuhítottam, amikor látta, hogy a gonosz pletykákat hitelrontásként rólam valótlanok. Nem mondta, hogy fogjam vissza magamat az öltözkődésemben, de tudtam a párom ezt akarja. Megtettem, s a következő héten vasárnap elindultam a párom településének templomába. Igen a szívem vitt előre, s mikor megláttam, akkor oda akartam menni hozzá, de tudjátok nem mentem. Bizonyítékokat akartam, hogy az az igaz amit tudok róla. Nagyon nehéz volt visszaérnem, mintha kicseréltek volna. Este elmosogattam, s tudtam, hogy már a párom is itt lehetne, ha nem féltem volna. Másnap sajnos dolgozni kellett mennem. Ebédszünetben megint, de most valami olyat láttam, ami kicsit elgondolkoztatott. A párom ezt írta: “Láttam valakit, aki olyan mint a párom, de mégsem lehet az, mivel én barna hajú hölgynek fogtam meg a kezét a virtuális térben.” Este mikor fáradtan hazaértem, megint a honlapján jártam. S találtam egy kiegészítést, “következő alkalommal meg fogom kérdezni a nevét” Nagyon boldog voltam, de tudjátok én addig se akartam várni. Még aznap este újból elindultam feléje, s megálltam előttük, s figyeltem az ablakát. Nem kapcsolta fel a villanyt, de hogy kapcsolhatta volna fel, amikor már nem volt ott. Reggel ott ébredtem, s amikor észrevett az édesanyja, meg is mondta, miért nem hívtam fel, akkor nem kellett volna ennyi kilométert fölöslegesen megtennem. Szerencsémre szabadnapom volt, és estére kellett menni dolgozni, de a párom után nem voltam képes elmenni. Hogy miért, azt magam sem értem. Visszaindultam, és a honlapját böngészve megtaláltam az újabb üzenetet nekem. Ez az üzenet nyílt volt, s annyira vártam a hétvégét, hogy próbáltam mindent visszaállítani. A hétvége egy másik templomban, közelebb mentem hozzá, de a kézfogásnál valószínűleg elárultam magamat, ugye tudjátok, hogy mikor. Siettem haza, boldog voltam, nagyon boldog voltam, de a párom bejegyzése egy kicsikét meglepett a honlapján: “Melyiket válasszam, inkább kitartok akinél először felvállaltam” Már nem is akartam aludni, de ha pihenni tértem, mindig azon gondolkodtam, megvallom előtte a jelemet, s kéz a kézben fogunk sétálni a parkban a párommal. Újabb segítséget vettem igénybe, viszont egyre durvább hátszelet is kaptunk. Igen s mikor már képes voltam többes számban beszélni, akkor jöttem rá majdnem mindenre. Fel akartam hívni a szövetségesemet, de jobbat találtam ki, megvettem a jegygyűrűket, s fogtam egy borítékot beleírtam a felvenni szándékozott férjezett nevemet, s lezártam a borítékot. Minden nap, azt éreztem egyre nehezebb terhet viszek, de mégis egyre könnyebbnek tünt. Dolgoztam, de még a kollégáimnak sem mondtam el, mit szándékozok tenni. Mondanom is kell, jól tettem. S péntekre lényegében már csak a hajam hosszúsága nem állt vissza. Elszánt voltam, annyira elszánt, hogy tízszer legalább megnéztem a jegygyűrűink megvannak-e, s a boríték le van alaposan zárva. Összetakarítottam otthon, de mindig rondának éreztem magamat, aztán jött az, ami a páromat még közelebb hozta hozzám. Összepakoltam minden ruhámat, hogy hátha akkor már nála vele mellette. S tudjátok hányszor kibontottam a böröndjeimet, majd visszacsomagoltam. Betettem az autóba, s elindultam a párom felé. Tudtam az öltözetemet, tudtam ő már régen elfogadott, tudtam a párom vár, s ha képes leszek megtenni Én vagyok, akkor mellette pihenhetek a karjainak puha ölelésében. Igen elindultam, csak a szövetségesemnek szóltam, s korábban érkeztem, így hozzájuk mentem először, s képes voltam kimondani, Én vagyok!, a páromnak több sem kellett, megkaptam a csókjait, s megkért, hogy maradjak vele, többé senki ne állhasson közénk. Elbeszélgettünk, majd végre a kezemet fogta, s nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy a párom mennyire boldog velem. Megtettem amit már régen meg kellett volna tennem, s amikor a jegygyűrűink előkerültek, átadtam a borítékot is vele. Meg volt az eljegyzésem személyesen is, nemcsak virtuális térben, karjaiban megnyugodtam, s mikor átadtam a böröndjeimet, a párom a képeimet kérte. Nem értettem addig, amíg megkaptam először az ővéit. Egész éjszaka beszélgettünk a képeinkről. Én eltettem az ő képeit, a párom pedig az én képeimet tette el. Mindent átadtam úgy éreztem azon az estén, amit adhattam, s a párom már a feleségét látta személyesen bennem. Reggel pedig megkért valamire, s megmondta nekem szabad, másnak nem. Sajnos nem sikerült megtennem. Akkor helyet cseréltünk, s kérte a párom álljak a háta mögé, s mindent vegyek le róla. Szégyeltem magamat, de megtettem, s tudtam most a párom fog jönni, de nem ez történt, hanem magára csavart egy fürdőlepedőt, amíg a háta mögött voltam, s visszament, s mondta, tedd meg feleségem, neked szabad, másnak nem. Sikerült, megmostam tetőtől talpig, s még meg is tudtam borotválni, bár néhány sebhelyre csókot nyomtam, hogy ne fájjon annyira neki. Alaposan megtörültem, de szerintem kevés csókot kapott tőlem. Mondta nekem a párom, el kell mennie, de szeretné, ha vele mennék. Szabadságot vettem ki, s vele tartottam.

Szólj hozzá

Hozzászólásod: